Termelői vélemény a Borbála fajtáról

A következő sorok Korsós Zoltán szója termelőtől származnak, ezúton is köszönjük neki a dicsérő szavakat.

„Decs községben gazdálkodom a Duna valamikori árterületén, a mikroklíma szójatermesztéshez megfelelő, mégis kevés gazdaságban található meg a vetésforgóban. Szójával 2002 óta foglalkozok és a kezdeti nehézségek ellenére nem adtam fel a termesztését, mert az egyik legjövedelmezőbb növénynek tartom. Mára már kiforrott technológiával rendelkezem a saját területeimre. Van néhány kiváló fajta, amit sikerült jól beillesztenem a gazdaságomba, de a Borbálát találom mind közül a legszerencsésebb választásnak. Mondhatnám úgy is, hogy az arany középút számomra ez a fajta. Magas fehérjetartalma (2018-ban 37%) mellett jó termésátlagott szokott produkálni, 2018-ban bő 4 tonnával takarítottuk be hektáronként. Kiválóan reagál az általam alkalmazott 53 cm-es sortávolság melletti 4,5-5 cm-es tőtávolságra. A kipróbált fajtákhoz képest sokkal gyorsabban záródik az állomány és nagyon meghálálja a záródás előtti kultivátorozást. Figyelemre méltó tulajdonsága, hogy a takácsatka nagyon ritkán szokta támadni, így a kártevő elleni készítmények általában megspórolhatók a fajta használatával. A deszikkált állományt kiváló betakarítani. Gabona asztallal szoktam vágni a szóját és a Borbálánál ennek ellenére is minimális szokott lenni a termésveszteségem, ami az átlagnál magasabb alsó hüvely magasságnak és annak köszönhető, hogy pergésre egyáltalan nem hajlamos a fajta.”

(Korsós Z.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük